Termékek listája márka szerint Brasserie des légendes (1993), La Brasseire Ellezelloise

A Brasserie Ellezelloise sörgyárat egy fiatal társaság hozta létre 1993-ban, és első sörüket még ennek az év júliusában meg is főzték. 1985-ben vásároltak meg egy kis gazdaságot, mely a sörgyár székhelye lett, és 8 évbe telt míg minden épületet előkészítettek és beszerezték a sörgyártáshoz szükséges berendezéseket. Sikerüket Philippe Gerard-nak köszönhetik, aki több mint 25 éves sörgyártás tapasztalattal rendelkezik, sőt már az apja is a sörgyártásban tevékenykedett.

Quintine nevű sörét egy boszorkányról nevezte el. Hagyományos sörfőzési technikát alkalmaznak a mai napig. Főzés során csak az alapvető anyagokat használják: víz, keserű és édes komló, árpamaláta, élesztő és szőlőcukor.
Repertoárjukba tartoznak: Quintine Blonde, Ambeer, Bio-Organic, Hercule…….
A fából készült rekeszek 20 vagy 24 porcelándugóval ellátott csatos palackot tartalmaznak.